Kezdőlap / Aktuális, hírek / Adventi koszorúkötés – idén ismét rendhagyóan otthon

Adventi koszorúkötés – idén ismét rendhagyóan otthon

Idén november 28-án, az első adventi vasárnappal veszi kezdetét az advent, a karácsonyra való előkészület időszaka. A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezésére emlékezünk és nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.  Annak, hogy a hívő ember a Megváltó születésére emlékezik, külső jele az adventi koszorú, amelynek négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára, színei pedig arra utalnak, hogy bár bűnbánati időszakban vagyunk (lila), de van okunk az örvendezésre is (rózsaszín), mert az Úr közel van hozzánk.

Forrás: Magyar Kurír

Adventi imádság

Urunk, Istenünk,

Adventi üzeneted, tudjuk, nekünk is szól:

„Készítsétek az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit!”

– így mondja Izajás próféta.

„Térjetek meg!” – ezt hirdeti Keresztelő János.

Add, hogy mostani karácsonyi készületünk

És életünk nagy adventjének minden igaz törekvése

Eredményes legyen:

Mindjobban hozzád térjünk,

Kinyissuk szívünket előtted,

És egyre nagyobb részt kapjunk életedből.

Lelked irányítsa napjainkat,

Mindennap hasonlóbbak legyünk Krisztushoz,

És így munkáljuk

Magunk és a világ megszentelését.

Ámen.

 Csanád Béla

A családok idén is elkészíthetik adventi koszorújukat azonban sajnos a koronavírus járvány miatt, a szokásos közös családi nap nélkül, ismét otthon tehetik meg.

Várjuk a fotókat a kész adventi koszorúkról mustarmag.szolnok@gmail.com e-mail címre november 30. reggel 8 óráig a készítő család nevével együtt. A koszorúkról a fényképeket az óvoda honlapján www.mustarmagovi.hu tesszük közzé december 1-jén.

A Belvárosi templomban az otthon elkészített adventi koszorúkat István atya és Ferenc atya november 28-án, vasárnap a 9.30 órakor kezdődő szentmise után megáldja.

Áldott adventi készületet kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

15 − 3 =