Kezdőlap / Képgaléria (oldal 10)

Képgaléria

Megérkezett a Mikulás!

A Mikulás ma ellátogatott az óvodánkba, ám a járvány miatt ezúttal nem  mehetett be a gyerekek közé, mindenhol az ablakból, ajtóból köszöntötte a  gyerekeket. A várva várt csoda azonban így sem maradt el, a kicsik mindenhol izgatottan várták a Mikulást , versekkel és dalokkal köszöntötték őt. A Mikulás természetesen  idén …

Tovább a bejegyzéshez »

Áldott adventi készületet!

  Ezúton szeretnénk megköszönni a családoknak, hogy ilyen sokan elküldték – az idén rendhagyó módon – az otthon közösen elkészített szebbnél-szebb, egyedi  adventi koszorújuk fotóját. Hisszük, hogy a gyerekek számára semmi nem jelent nagyobb örömöt, mint egy meghitt családi együttlét. Az lenne jó, ha az adventi koszorú nem csak egy …

Tovább a bejegyzéshez »

Adventi koszorúkötés – rendhagyóan otthon

Idén november 29-én, az első adventi vasárnappal veszi kezdetét az advent, a karácsonyra való előkészület időszaka. A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezésére emlékezünk és nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat …

Tovább a bejegyzéshez »

Iskolába hívogató

A Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda, iskolába készülő óvodásai október 19-én ismerkedő látogatást tettek a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatosainál. A nagycsoportosok örömteli várakozással készülnek az iskolába, melyhez reméljük ez a látogatás is hozzájárult.

Tovább a bejegyzéshez »

SZENT FERENC TEREMTÉSVÉDELMI HÉT

Szent Ferenc hetünk megnyitója óvodánk aulájában volt, ahol a gyerekek csoportonként óvodánk védőszentjéről bábelőadást tekintettek meg. A hét további napjain került sor őszi kirándulásra a Tiszaligetben, ahol felfedezhették a gyerekek a teremtett világ szépségeit. A teremtésvédelmi héten kiállítás volt megtekinthető óvodánkban, a családok által alkotott újrahasznosítható anyagokból készült állatokból. A hét …

Tovább a bejegyzéshez »

Ovis mise a szabadban

Október 3-án, szombaton délelőtt az óvoda udvarán tartotta meg Gáspár István atya az első ovis misét az új nevelési évben. Nagyon jó hangulatot teremtett a gitáros-ének, majd az István atya által életre keltett két báb folytatott tanúságos párbeszédet a gyerekekkel. A mise végén feladatot is kaptak a gyerekek az elkövetkező …

Tovább a bejegyzéshez »

Szent Mihály Nap kicsit másképp

Hagyományainkhoz híven idén is megrendezésre került óvodánkban a Szent Mihály Nap, kicsit másképp, mint ahogy megszoktunk. Az aulában láthatják a szülők a csoportok által összegyűjtött őszi terméseket. Sok nevezetes alkalom fűződik Szent Mihály napjához, erre hívták fel a figyelmet játékos formában a gyerekek figyelmét az óvónők. A tervezett kalandtúra a …

Tovább a bejegyzéshez »

A SZOLNOKI MUSTÁRMAG RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA INTÉZKEDÉSI TERVE A JÁRVÁNYÜGYI KÉSZENLÉT IDEJÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSRENDRŐL A 2020/21 NEVELÉSI ÉVBEN

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott (2020. augusztus 17.) járványügyi készenlét idején alkalmazandó intézkedési terve alapján a Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda 2020. szeptember 01-től az alábbi eljárásrend szerint működik.  Az Eljárásrend célja Az Eljárásrend a koronavírus elleni védekezés és megelőzés minél hatékonyabb megszervezése érdekében készült. A szabályozás érvényes az …

Tovább a bejegyzéshez »