A Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda Szivárvány csoportja különleges élményben részesült, amikor lehetőséget kapott arra, hogy betekintést nyerjen egy városunkban működő keresztény gyülekezet templomába. A látogatás helyszíne a Szolnoki Görögkatolikus Templom volt, ahol a gyermekeket és az óvó néniket szeretettel fogadták. A csoportot az egyik kisgyermek édesapja, Boros András vezette körbe, …
Tovább a bejegyzéshez »Pékségben járt a Bárányka csoport
Különleges élményben volt része a Bárányka csoport gyermekeinek. Az óvodai csoport látogatást tett a szolnoki Auchan áruház pékségében. A gyermekek izgatottan érkeztek, és nagy érdeklődéssel figyelték a pékség működését.A dolgozók kedvesen fogadták őket, és bemutatták a kenyér- és péksütemény készítés folyamatát. A kicsik betekintést nyerhettek abba, hogyan lesz a lisztből …
Tovább a bejegyzéshez »Apák Napja
A Mustármag Óvodában minden évben március 19-én ünnepeljük az Édesapákat, Szent Józsefre emlékezve. E jeles naphoz kapcsolódva idén különösen nagy hangsúlyt fektettünk az apa–gyermek kapcsolat elmélyítésére, ezért egy egész héten át tartó, tematikus programsorozattal készültünk, amely az „Apák hete” nevet kapta. A kezdeményezés célja az volt, hogy a gyermekek élményeken …
Tovább a bejegyzéshez »Hirdetmény óvodai jelentkezésre, beíratásra
Nyílt napok a Mustármag Óvodában
Nagyszülők köszöntése
Már hagyománnyá vált óvodánkban, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva, az ovis mise keretében köszöntjük fel a Nagyszülőket. Így történt 2026. február 7-én is: a gyermekek verses-dalos műsorral, közös imával és egy-egy szál szentelt gyertyával fejezték ki hálájukat és szeretetüket nagyszüleik iránt. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Jézus templomi bemutatásának emlékét őrzi, amely …
Tovább a bejegyzéshez »Keresztelkedés a Mustármag Óvodában
A januári óvodai szentmisén különleges esemény zajlott a Belvárosi Szentháromság Templomban: megkeresztelték intézményünk kis óvodásait. A gyermekek védőszentet választottak, szüleik pedig keresztséget kértek számukra Isten egyházától. István atya a keresztelendők homlokát megkente olajjal, majd keresztvízzel áldotta meg őket. A ceremónia során a családok bensőséges és megható pillanatokat éltek át, amelyek …
Tovább a bejegyzéshez »Házszentelés
Vízkereszt ünnepe a karácsonyi időszak lezárását jelzi, és Jézus megjelenésére, valamint a háromkirályok látogatására emlékeztet bennünket. Ez a nap a megáldás, az útravaló és az új kezdet ideje. A vízkereszti szentelés Isten gondviselő szeretetére irányítja figyelmünket a mindennapokban. Arra hív, hogy nyitott szívvel és hittel induljunk el az új esztendő …
Tovább a bejegyzéshez »Adventi adománygyűjtés
Óvodánk ebben az évben is bekapcsolódott a Katolikus Karitász szolnoki Szent Erzsébet csoportjának adventi tartósélelmiszer-gyűjtő kezdeményezésébe, melynek célja a rászorulók, nagycsaládosok, egyedül élők, idősek és gyermekek támogatása volt. A Mustármag Óvoda gyermekei és családjaik több héten keresztül gyűjtötték a tartós élelmiszereket a segítségre szorulók számára. Az összefogás és a segítő …
Tovább a bejegyzéshez »Karácsonyra hangolódva
Az óvodások örömmel és izgatottan készülődtek a karácsonyra. Az iskolások előadásában megtekintették Jézus születésének történetét, amely nagy élményt jelentett számukra. Egy ünnepi hangversenyen is részt vettek, ahol karácsonyi dallamok tették még emlékezetesebbé a készülődést. Közösen mézeskalácsot sütöttek, az óvodát pedig betöltötte az ünnepi illat. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt …
Tovább a bejegyzéshez »
Mustármag Katolikus Óvoda Szolnok … egy újabb WordPress honlap…