Hálaadó szentmisével zárták június 24-én a Váci Egyházmegye nevelési-oktatási és felsőoktatási intézményfenntartói a 2021/2022. tanítási évet. A szentmisét követően, amelyet Dr. Varga Lajos váci segédpüspök mutatott be az elmúlt tanévben végzett kiemelkedő munkájukért elismerő oklevelet és kitüntetést vehetett át több, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság intézményeiben dolgozó pedagógus és munkatárs. …
Tovább a bejegyzéshez »Híreink
Úrnapja képekben
Gyermeknap és a tehetségműhelyek bemutatkozása a családok részvételével
Június 10-én került sor a gyermeknapi palacsintázásra és a tehetségműhelyek bemutatkozására, melyre a szülők, gyerekek és óvónők együtt készültek. A tehetségműhelyek betekintést engedtek éves tevékenységükbe, melyet nagy taps és elismerés kísérte. A közös palacsintázás a kötetlen beszélgetés segítette a gyerekek, óvónők és a családok közötti kapcsolat erősítését.
Tovább a bejegyzéshez »Kedves óvodám, sok víg nap után itt a búcsúnap…
Minden óvodai csoport izgatottan készül erre a napra és vidám, színvonalas műsorral örvendeztetik meg a szülőket, nagyszülőket. Bízunk benne, hogy a gyerekek és a szülők szeretettel gondolnak majd vissza az óvodában töltött évekre! Kívánjuk, hogy a Jó Isten áldása kísérje a gyermekek iskolai életét!
Tovább a bejegyzéshez »JUBILEUMI HÁLAHÉT KÉPEKBEN
JUBILEUMI HÁLAHÉT – 15 ÉVES AZ ÓVODÁNK
A hálaadó szentmise előtt találkozott a 15 évvel ezelőtt indult Mustármag Óvoda első csoportja, (akik most érettségiznek vagy egyetemisták) az óvodát alapító Turai János atya és Somogyiné Tálas Anikó, – aki azóta vezeti az intézményt – és az alapító családok, valamint az óvoda munkatársai. Készülve az ünnepre a …
Tovább a bejegyzéshez »BEÍRATKOZÁSI HIRDETMÉNY óvodai jelentkezésre
HIRDETMÉNY óvodai jelentkezésre, beíratásra A SZOLNOKI MUSTÁRMAG RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA (5000 SZOLNOK, TEMPLOM ÚT 8. OM: 201078) A 2022/2023 NEVELÉSI ÉVRE TÖRTÉNŐ ÓVODAI JELENTKEZÉS ÉS BEÍRATÁS KAPCSÁN AZ ALÁBBIAKRÓL TÁJÉKOZTATJA A TISZTELT SZÜLŐKET: …
Tovább a bejegyzéshez »„Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!”
Egészségvédelmi hét az óvodában
Az Egészségvédelmi hét keretében a gyermekek sok élményt szereztek. Szerdán a tisztálkodással kapcsolatos játékok kerültek előtérbe. Csütörtökön a mozgás fontosságára fektettünk nagyobb hangsúlyt. A rendőrség segítségével a közlekedési szabályokkal is ismerkedtek a gyerekek, egy a számukra kialakított KRESZ pályán illetve, a nagyobbak három felnőtt kíséretével Tisza-parti kerékpártúrán vettek részt. Pénteken …
Tovább a bejegyzéshez »Tavaszi kerti munkák a Mustármag Óvodában
VERSELŐ ÓVODÁSOK
Április 11-én ünnepeljük, József Attila születésének emlékére a Költészet napját. Ebből az alkalomból a Verseghy Ferenc Könyvtár versmondó versenyt hirdetett Szolnok városi verselő kedvű nagycsoportos óvodásoknak. Óvodánkat Cseh Polett, Dombi Teó Magor, Kovács Attila Ákos képviselte, akik 2. és 3. helyezést értek el. Gratulálunk és büszkék vagyunk rájuk! …
Tovább a bejegyzéshez »HIRDETMÉNY Iskolai jelentkezésre,beíratásra
HIRDETMÉNY Iskolai jelentkezésre, beíratásra A TISZAPARTI RÓMAI …
Tovább a bejegyzéshez »Apák napja az oviban
Március 18-án – Szent József ünnepe előtti napon –az édesapákat köszöntötték a Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda gyermekei, mivel ő az édesapák védőszentje. A csoportszobák zsúfolásig megteltek izgatottan várakozó vendégekkel. A közös játékot és a köszöntést követően, a gyerekek átadták saját kezűleg készített ajándékaikat.
Tovább a bejegyzéshez »Farsang van, farsang van járjuk a táncot gyorsabban!
Léghajó Meseszínház az óvodában
A Léghajó Meseszínház előadásában, La Fontaine:”A falusi és a városi egér” című zenés mesejáték nagy sikert aratott a gyerekek körében, akik aktívan közreműködtek az előadás során.
Tovább a bejegyzéshez »