Szeretettel várják a házaspárokat, az elkötelezett párkapcsolatban élőket a 2022.február 14-20. között a Belvárosi Plébánia szervezésében megrendezésre kerülő Házasság Hete programjaira! A házasság hete programsorozat részeként játékra hívják a párokat! Hangolódjatok egymásra! Várják a fényképeket a hhszolnok@gmail.com címre!
Tovább a bejegyzéshez »Híreink
Gyertyaszentelő Boldogasszony – Nagyszülők Napja
Zsúfolásig megtelt a templom február 5-én, szombaton. Az óvodásokon és szüleiken kívül nagyon sok nagymama és nagypapa is eljött erre az ünnepre. Már hagyománnyá vált óvodánkban, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan az ovis mise keretében köszöntjük a nagyszülőket. A gyerekek verses-dalos műsorral, imával és egy-egy szál szentelt gyertyával fejezték ki …
Tovább a bejegyzéshez »Családtábor Királyréten
“Közösségben lenni, együtt pihenni, s egyúttal nemcsak élményekben, hanem lelkiekben is gazdagodni…”, állítják, akik már voltak családtáborban. Ennek szellemében szeretnénk megszervezni közösségünk második családtáborát. A nyári szünetben megrendezésre kerülő, öt napos (négy éjszakás), teljes ellátással szerveződő táborban, a családokat közös és fakultatív programokkal várjuk. Család, szülők és gyerekek, de természetesen …
Tovább a bejegyzéshez »Házszentelés a Mustármag Óvodában
A napkeleti bölcsekben az Egyház kezdettől fogva az Istenre találó ember képét látta.. A bölcsek úton lévő, kereső emberek, akik engedik, hogy kimozdítsa őket önmagukból a csillag fénye. A szépség ugyanis magával ragad, megnyitja, megérinti a szívet. Az Egyháznak ezért olyan fontos feladata, hogy rámutasson a teremtett világ szépségére, ezért …
Tovább a bejegyzéshez »„Angyalszárny szolgálat”
Óvodánk idén is csatlakozott a Katolikus Karitász Szolnoki Szent Erzsébet csoportja „Angyalszárny szolgálat” keretében szervezett adventi tartósélelmiszer gyűjtő akciójához. Adományaikkal a rászorulókat, nagycsaládosokat, egyedülállókat, időseket, beteg gyerekeket szeretnék támogatni.
Tovább a bejegyzéshez »Megjött a Mikulás!
Áldott adventi készületet!
Ezúton szeretnénk megköszönni a családoknak, hogy ilyen sokan elküldték az otthon közösen elkészített szebbnél-szebb, egyedi adventi koszorújuk fotóját. Az lenne jó, ha minden este meggyújtanák a megfelelő számú gyertyát, és a család közösen imádkozna a koszorú körül. Hisszük, hogy a gyermekek számára semmi nem jelent nagyobb örömöt, mint egy meghitt …
Tovább a bejegyzéshez »Adventi koszorúkötés – idén ismét rendhagyóan otthon
Idén november 28-án, az első adventi vasárnappal veszi kezdetét az advent, a karácsonyra való előkészület időszaka. A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezésére emlékezünk és nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat …
Tovább a bejegyzéshez »Szent Márton ünnep az óvodában
A gyerekek játékos formában megismerkedtek Szent Márton életével és a Márton napi hagyományokkal. Libás dekorációt készítettek, libás énekeket énekeltek, és libás mondókákat mondogattak. Óvodánkban, ebben az évben különleges élményben volt része a gyerekeknek, hiszen egy élő libát nézegethettek és simogathattak meg.
Tovább a bejegyzéshez »Keresztelés az ovis misén
November 6-án, szombaton izgatottan gyülekeztek a templomban a gyerekek a szülők és a leendő keresztszülők a szentmisére, mivel keresztelésre készült több óvodás gyermek. A bejáratnál István atya fogadta a keresztelendő gyermekeket és szüleiket. Itt hangzott el ez a gyönyörű párbeszéd István atya és a keresztelendő gyermekek nevében Cseh Polett óvodás …
Tovább a bejegyzéshez »Kertrendezés és rovarhotel építés az óvodában
ISKOLÁBA HÍVOGATÓ
A Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda, iskolába készülő óvodásai a hagyományokat folytatva ismerkedő látogatást tettek a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatosainál. A nagycsoportosok örömteli várakozással készülnek az iskolába, melyhez reméljük ez a látogatás is hozzájárult.
Tovább a bejegyzéshez »SZENT FERENC TEREMTÉSVÉDELMI HÉT
Teremtésvédelmi hetünk megnyitója hétfőn a lelki percek keretében volt, ahol Zoltán atya Szent Ferencről, óvodánk védőszentjéről beszélt a gyerekeknek, akit imával és énekkel köszöntöttünk. Az aulában kiállítást rendeztünk be a gyerekek munkáiból az ünnephez kapcsolódóan. Az erdei ovi tervezett programjaiból csak a keddi napon sikerült meglátogatni, a Milléri Lovastanyát, a Tiszaligetet …
Tovább a bejegyzéshez »„EZ VOLT A LEGJOBB NAP!” – SZENT MIHÁLY CSALÁDI NAP AZ ÓVODÁBAN
Szeptember 24-én, pénteken családi nap keretében ünnepeltük Szent Mihály napját. A családok már hétfőtől gyűjtötték az őszi terméseket, hogy minél szebb kompozíciót készíthessenek a csoportok. Délután izgatottan várták a gyerekek a családi nap kezdetét. Közös táncházzal teremtettük meg a jó hangulatot, majd a program bevezetéseként az óvó nénik verses rigmusokkal …
Tovább a bejegyzéshez »„Bridges for social inclusion”- „Hidak a társadalmi befogadáshoz” (2018-2021)
„Bridges for social inclusion”- „Hidak a társadalmi befogadáshoz” (2018-2021) Az Erasmus+ program keretében 2018-ban indított „Hidak a társadalmi befogadáshoz” című projektünk lezárult. Katolikus intézményünk alapvető értékei közé tartozik a befogadás, ezért a célunk az volt, hogy mások módszereit megismerve, módszertani tudásunkat gazdagítsuk, saját jó gyakorlatunkat kidolgozzuk. A projektet a 2018/2021 …
Tovább a bejegyzéshez »